Mi a teljesítménytúrázás?

Teljesítménytúrának nevezzük azt a szervezett gyalogtúrát, amelyen a résztvevők a kiírásban feltüntetett távot ellenőrzőpontok érintésével, meghatározott szintidőn belül teljesítik. Az útvonalat rendszerint jelzett turistautakon vezetik, ezek hiányában a rendezők szalagozással is jelölhetik a pályát. Léteznek olyan túrák is, melyeken az útvonal nem kötött, az ellenőrzőpontok között a résztvevők egyénileg dönthetik el, merre szeretnének menni. A túrázók a nevezés során térképvázlatot, útvonalleírást és ellenőrzőlapot kapnak. Az ellenőrzőpontok igazolása bélyegzéssel vagy matrica beragasztásával történik, de esetenként kihelyezett tájfutó lyukasztóval, színes zsírkrétával vagy leírandó számmal is találkozhatunk. A frissítésről sok esetben a résztvevőnek kell gondoskodnia, a szervezők inkább csak figyelmességképpen biztosítanak ételt vagy italt. A szintidők folyamatos gyaloglással teljesíthetők, de sok túrázó megfutja a lejtőket és olyan is akad, aki a teljes távot.

Ezek persze csak a technikai részletek, ismeretük néhány túra után rutinná válik, de a teljesítménytúrázás lényege valami más. Az első magyarországi teljesítménytúrát, a Kinizsi Százast abból a célból rendezték, hogy eldöntsék, képesek-e felkészült és elszánt emberek egy nap alatt megjárni száz kilométert hegyi terepen. Ebben az értelemben a teljesítménytúra határaink keresése és távolabbra helyezése. A hosszútávú gyaloglás olyan módszer, amely talán valamennyi sportág közül a legalkalmasabb a teljesítőképesség végső határainak elérésére. Rendkívüli kimerültség kell ahhoz, hogy ne tudjunk megtenni egy újabb lépést, egy újabb kilométert. Ha egy bokszoló elfárad, az ellenfele padlóra küldi vagy a bíró lelépteti. Ha egy maratoni futó ereje fogy el, lelassul és kiesik a versenyből, mielőtt még igazán szenvednie kellene. (Ez nyilván profikra vonatkozik, amatőr futókkal gyakran megesik, hogy kimerülten, futóképességük elvesztése után is beküzdenek a célba, de ebben az esetben sokkal inkább tekinthetjük őket tiszteletbeli teljesítménytúrázónak, mint versenyző atlétának :-) A teljesítménytúrázó azonban újra és újra megteheti azt a bizonyos következő lépést, messzebbre és önmagában mélyebbre juthat, mint valaha is hitte volna.

Fizikai tartalmát tekintve teljesítménytúrázni abszurd tevékenység. Mi értelme van Budapestről Szárligetre gyalogolni egy nap alatt, mikor az autópályán fél óra alatt ott lehetnénk? A válasz csak a dolog lelki vonzata lehet. Az önként vállalt megpróbáltatások a jellem, az akaraterő, a tudatosság fejlesztésének eszközei. A határhelyzetekben megtapasztalhatjuk, hogy az igazi valóság, az igazi élet, az igazi őszinteség, az igazi harc az éjszakai erdőben, kilencven kilométerrel a lábunkban élhető meg, nem pedig a hétköznapi élet hazugságaiban. Ebből a nézőpontból a teljesítménytúrázás sokkal inkább lelki nemesedést célzó technika, mint sport.

A teljesítménytúrázás népszerű tömegsporttá válásával elterjedtek a 20-30 kilométeres rövidtávú túrák és résztávok. Véleményem szerint a teljesítménytúrázás és az erdei kirándulás közötti megkülönböztető jegy éppen a teljesítmény, vagyis az, hogy a résztvevők jelentős erőfeszítést tegyenek. A rövid távok csak azok számára tekinthetők a szó klasszikus értelmében vett teljesítménytúrának, akik koruk, egészségi vagy edzettségi állapotuk miatt ebben az esetben is nagy kihívásokkal találkoznak. Mások tekintsék őket inkább kirándulásnak vagy felkészülésnek a valódi teljesítményekre.

Vissza a nyitólapra