Futásaink 2005-ben
Dunamenti Szupermarathon Philips félmaraton Balaton Ultramarathon
Délután háromkor, egy órás csúszással, kellemes strandidőben elrajtoltunk. Az első néhány órában TZ-vel találtunk közös tempót. Lehetett izzadni rendesen. Szép volt látni a szemközti part hegyeit, az ultrafutás egyik felemelő mozzanata számomra meglátni egy hegységet, elérni, keresztezni vagy megkerülni, majd hagyni, hogy elvesszen megint a távolban. Tihany, a Tanúhegyek, végül a Keszthelyi-hegység. Nagyon szeretem ezt a vidéket. Kontrolláltan futottam, pulzus 135 körül.
Lassan ránksötétedett, beindultak a szórakozóhelyek. Végigkövettük a mulatozás menetét, a vidám, csapatos diszkóba vonulást, a romantikus éjszakát, és mire Keszthelyre értünk, már csak néhány megfáradt harcos tartotta a frontot.
Ahogy leszállt az éjszaka, a szervezetem is éjszakai üzemmódra váltott, szép gördülékenyen, relaxáltan futottam 125-130-as pulzussal. Keszthelyen, éjjel egy után, tartottam egy hosszabb, 9 perces pihenőt. Sajnáltam, hogy TZ már ott volt, fel kellett adnia, inkább lelki, mint testi okokból. A Frankfurtból érkezett Thomas, akivel sokat beszélgettem idáig, és előttem érkezett a pontra, szintén kiszállt, belázasodott. Olyan kevesen indultak tovább Keszthelyről, hogy feljöttem az ötödik helyre. Összekészítettem az éjszakai csomagot, és tovább.
Jött a hosszú, emelkedő várvölgyi országút. Jó 10 km után arra számítottam, hogy majd át kell vágni egy erdei úton, át a Keszthelyi-hegységen, mint egyszer régen a háromnaposon. Meg is találtam az utat, de nem volt semmilyen jelzés rajta. Teljesen elbizonytalanodtam, majd visszagyalogoltam a frissítőpontra 300 métert, ahol ragaszkodtak hozzá, hogy az országúton kell maradni. Sajnos ez sem volt meggyőző, mert a frissítőállomások személyzete sokszor helyi önkéntesekből állt, akiknek nem sok fogalmuk volt a versenyről, vagy az útvonalról. Később megláttam Editék lámpáját mögöttem, így megnyugodtam.
A várvölgyi mászásra már kivilágosodott. Jól éreztem magam, és rövidesen befogtam egy futót, aki Németország északi részéről érkezett. Sokáig együtt mentünk. Elég erős tempót diktáltam itt, jól éreztem magam, és sajnos egyfajta versenyszellem is felébredt bennem. A német futó 1-2 óra múltán elköszönt tőlem, remélem sikerült célbaérnie. Tapolcánál sikerült Kasz Ferit is befognom, nagyon le volt merevedve, elfuthatta az elejét.
Így visszatekintve, súlyos hiba volt ez a hajnaltól délelőttig tartó "versenyzés". A cipőm nyelve nyomni kezdte a sípcsontomat, és nem szántam rá az időt, hogy még időben átfűzzem. A kísérőim, akik Keszthelyen aludtak, eltévedtek reggel, és vagy három órát iszonyatos kínok között futottam, mire megérkezett a váltócipő, a sípcsontom csúnyán bedagadt, begyulladt, és akkor is szörnyen fájt, ha már nem is ért hozzá a cipő. Kínomban még mezítláb is futottam 2-3 kilométert, jól tönkretettem a high-tech coolmax zoknimat.
Bevettem egy advilt is, hátha csökkenti a gyulladást. A dolgok aztán rövidesen normalizálódtak, elmaradtak a Tanúhegyek, majd a Hegyes-tű.
140 km után van egy kb. 5 kilométeres terepes szakasz, itt ért az első energiahiányos állapot, elég sokat gyalogoltam, vagy nyomorúságosan vánszorogtam. Dörgicsén vártak a kísérőim, 10 percre megálltam, mosakodás, masszázs, evés. Teljesen rendbejöttem, jó tempóban megfutottam a dörgicsei emelkedőt, majd utána a hullámvasutat, egészen Füredig. Itt megláttam Sándor Csabát Jenő autójában, megfájdult a térde, és az útvonalat is elvesztették egy szakaszon, így nem erőltette tovább. Ezzel feljöttem a második helyre.
Füredre teljesen jó állapotban érkeztem, és megtartottam a már kipróbált 9 perces szünetet, evés, ivás, cipőcsere, masszázs. Merci mondta, hogy a 2. helyet semmi sem fenyegeti, csak szépen kocogjak be a célba, ami innét 36 km. Elindultam tovább.
Soha többé nem voltam képes 15 percen belüli kilométerre. A lábaim is fájtak, de hát az ellen még lehet küzdeni. Az energiaszintem viszont nullára esett, gyalogolni sem tudtam gyorsabban, mint 2-3 km/óra. Mikor megpróbáltam kikerülni egy autót, csak mentem tovább egyenesen, majdnem neki. Bármit tettem, ettem, ittam, pihentem, utána csak rosszabb lett. Lefeküdtem a fűbe 5 percre, majd mikor elindultam, már tudtam, hogy nem fogok beérni. Pedig volt még kb. 8 órám a szintidőből 30 kilométerre.
Jött Edit, ránézésre semmivel sem jobb állapotban, mint én. 10 centiseket lépett, össszegörnyedt, iszonyú látvány volt. Mondta, hogy menjek vele, megpróbáltam, hirtelen elszégyelltem magam, mit sajnálom magam ilyen látványosan. Kísérője, Tünde, leszállt a bicikliről, és mellettünk sétálva tolta. Míg mi futottunk :-). Ez már nem egészséges, mondtam Editnek. "Úgy gondolod? Én makacs vagyok." válaszolta. Lassan távolodott, nem tudtam menni, és beültem az kísérőkocsijába. Úgy látszik, ilyen keménynek kell ahhoz lenni, hogy ultrafutó legyen az ember. Biztosan célbaért estig, de nem irigylem, és utólag is úgy érzem, jól döntöttem.
Teljesen rosszul voltam egészen estig, mikor még az ágyamban, elalvás előtt megnéztem az órát, és láttam, éppen most jár le a szintidő. Le a kalappal a teljesítők előtt. Bennem nem volt meg az erő. Alaposabban fel kell készülnöm. Idén semmiképpen sem vállalkozok ilyen hosszú távra. És az is meggondolandó, hogy ilyen melegben érdemes-e próbálkozni. Visszagondolva az utóbbi évekre, egyetlen kánikulai versenyen sem szerepeltem jól, talán már levonhatnám a tanulságot.
Megtettem ~170 kilométert, ez új távolsági csúcs. Ebből ~164 km futás szempontjából is értékelhető, 21:03. Gyomor, izomgörcs vagy vízhólyagproblémám nem volt. A lábaim a végére elmerevedtek, de ez azt hiszem normális, ha csak ez a bajom, tudtam volna folytatni.
Hogy mi lehet az oka a hirtelen, energiahiányos megborulásnak? Az evés semmiképpen, hiszen ettem, ittam, és rosszul sem voltam az emésztőrendszert illetően. A sóháztartással éppen lehettek gondok, mert a frissítőpontokon valamilyen gagyi tescocsipszen és ropin kívül nem volt sós étel. Verseny után, egész este majdnem megvesztem a sós paradicsomléért. A másik, hogy sapka nélkül csináltam a második napot, mert általában szűrt fény volt. Pedig lehetett nap, mert a naptej ellenére is leégett az arcom. Így visszagondolva, Füred előtt, a megborulásom előtt egy órával, Jenő megpróbált adni egy sapkát, de azt mondtam, nem kell. Pedig akkor már sütött a nap, de. 11 volt. Talán már nem gondolkodtam tisztán. Jövőre, felkészültebben és érettebben, újra megpróbálom áttörni a 200 kilométeres falat.
Na, itt meguntam ezt a formátumot, és visszatértem az excelhez :-)
06.21. Pihenő, karate.
06.20. 10 km LSD.
06.19. Fenyőfő-Kőris-hegy-Fenyőfő gyalogtúra, 18 km.
06.18. Balaton 50, 6:20.
06.17. 24 km (19 erős aerob, este 5 dzsog)
06.16. 24 (két részletben)
06.15. 29 km, 5 percen belüli tempó.
06.14. 18 km.
06.13. 20 km, két részletben, benne 3 séta.
Este FB party keretében lezajlott a szénhidrátfeltöltés. A biztonság kedvéért jópár pohár vörös- és fehérbort is megittam, mert azt olvastam, hogy a máj az egyik fontos szénhidrátraktározó szerv. 2:30-kor alvás, 7-kor kelés, nem éppen a legfittebb állapotban, forró zuhany, háromszoros erősségű kávé, hogy a pulzus ne lustuljon le és élénküljön a zsírégetés.
Kilenckor rajt, kellemes futóidő, elfogadható mértékű szél. 175 körüli kellemes aerob pulzussal futom a tervezett 4:10-4:15-ös ezreket, kicsit nyulazva is egy ismerős futótársnak. Óramű pontossággal múlnak a kilométerek, bárcsak mindenhol ilyen jól ki lennének mérve. A jó erőbeosztás majdnem unalmas, csak várni kell, hogy teljen az idő, anélkül, hogy kimeríteném magam. 13 körül megelőz egy futó, alig gyorsabb, de amint felveszem a ritmusát, rögtön 182 a pulzusom, úgyhogy gyorsan vissza is veszek. 18-nál lassan hagyom, hogy 180 fölé másszon a pulzus, a kilométerek is 4:10-en belülre kerülnek, a futót is visszaelőzöm. Az utolsó kilométerben van egy elég magas felüljáró (50 m szintet mértem különben a versenybe), itt bedörrentem az anaerob motort (21. km 3:43), lefelé csak a lábam sebessége szab határt, kontrollált sprint a célegyenesben, pulzus 194 (átlag 178), 1:28:19 a vége, kicsit kifújom magam, és már tudnék is tovább futni, nem merítettem ki magam.
Érdekes, milyen kevéssé fáj egy jó erőbeosztással futott verseny. Évente javulok ezen a versenyen 1-2 percet már harmadik éve, még 10 év, és egész jó leszek :-)
06.11. 9 km, benne 3 km séta, a közepe könnyű fokozó.
06.10. Pihenő.
06.09. 6 km séta, 17,5 km futás, kellemes eső, 144-es csipogó.
06.08. 18 km, pulzus 140-150, stabilan 5 percen belüli kilométerek.
06.07. 16 km Gyirmót-kör.
06.06. 11 km, benne 3 km gyaloglás. Már elég lazán ment.
06.05. 6 km LSD. Elég erőtlen voltam, azért is lett ilyen kevés.
06.04. Gyepű 50
Ha még létezik tudományos szekció, itt van pár adat:
Ma lekocogtam a Gyepű 50-et, ami valójában 47-48 lehet, de néhol elég kellemetlen terep, sok gazos és egyenetlen, sáros állapotban széttaposott majd megkeményedett út.
Kívánkozik egy kis összehasonlítás a múlt heti K100 első felével.
A Gyepűn 5:26-ot mentem (benne 10 perc evés üldögélve, + kb. 5 perc vásárlás), ehhez hasonlítom a K100 első 5:26-ját, ami a Gete utáni meredek kék kereszt eleje (Horgásztó, az itiner szerint).
Hőmérséklet: A Kinizsin talán 3-4 fokkal melegebb volt.
Szint: K: 1360 m, Gy: 820 m
Táv: K: 44,3 km, Gy: 47-48 km
Átlagpulzus: K: 150, Gy: 132 !!!
Fáradtság: K: 20 perccel az összeomlás előtti állapot, Gy: tökéletes állapot
Izmok állapota: K100: szétvert combfeszítők, pár kilométerrel később minden
rossz mozdulatra görcsölgetés, Gy: semmi probléma
Az erőfeszítés egyenletessége: a Kinizsin az pulzusban van néhány magas szakasz, a mászások 160-172 közöttiek voltak, a Gyepűn nagyjából egyenletes érték, a tereptől függetlenül.
Tanulság: alighanem így kellett volna kezdeni a Kinizsit is. A mai stílusban, úgy tűnik, talán fél órával lettem volna lassúbb a K100 első felén, és friss állapotban kezdhettem volna azokat a részeket, amik sokkal jobban futhatóak, mint az eleje.
06.03. 4 km séta.
06.02. 13 km.
06.01. 12 km. Jól megéreztem a csípőm megemelését, a súlypont lábujjak fölé vitelét.
05.31. 10 LSD
05.28. Kinizsi Százas
Mottó: "A kudarcot célzó ismételt erőfeszítéseim megint eredményt hoztak :-)"
Ááaauughh!!! Ez fájt. K200 elbukva, K100 17:04.
Start a mezőny közepében, energiapocsékoló előzgetés Róka-hegyen és a Kevélyeken.
A meleghez és a felkészültségemhez képest túl erős tempó az első felében. Nem baj, ki kellett egyszer próbálni, mi a célravezetőbb: erős kezdés, amíg jól tud futni az ember, és lassulás, vagy pedig az előreláthatóan fenntartható sebességű kezdés. Én mostantól a másodikkal fogok kísérletezni.
Getére felfelé a meleg büntetni kezd.
Csomória mezőin (Gete és a tokodi pincék között) a hőegyensúly megbomlik, a pulzus kontrollálhatatlanná válik. Talán még nem késő alapon, lemaradok Andrástól és Balázstól.
A pincék fölötti mászásnál 1 km/órás vánszorgás, közben a pulzus 174.
Mogyorósbányán kút alá fekvés, búcsú a közös depókocsiktól, berendezkedés önellátásra.
Mogyorósbánya-Bányahegy, keserves vánszorgás, csodavárás. Fontos kísérlet ez, meg akarom tudni, mennyi idő alatt tudok kijönni a megzuhanásból. Az eredmény negatív, elfogadhatatlanul hosszú idő kell.
Bányahegy, már kész a gulyás, 49 percig ülök mellette. Arra gondolok, már nincs hová sietnem, úgyis csak a reggeli vonatot érhetem el. Ezért nem megyek amattal és Salikóval sem.
A vértestolnai műútig kényelmes séta a késő délutánban. Szinte csak óránként látok embert, még mindig ritka a mezőny. Ezt a szakaszt már igazán élvezem, a séta nem fáj, van időm gondolkodni, megfigyelni a természetet. Futásra még nem tudok gondolni, nincs is hova.
A vértestolnai műút előtt utolér jaat, csanya és a fiatal, offtopic Zoli. Kiderül, aludhatok csanyáéknál, ha bemegyek velük. De nagyon nyomják.
Felveszem a fordulatszámot, a lendületes gyaloglás megy, lefelé, néhol síkon futunk, ez még fáj, de már nem lehetetlen. A hangulat szuper, egymást érik a poénok, visszatér az életkedvem.
A tornyópusztai műúton ránksötétedik, sajnos lámpám nincs, mások fényében botorkálok, mikor elfogy az aszfalt.
A háztól a meredek lejtők már büntetnek, a combom nagyon szét van verve, látszik, hogy alig futottam hegyen az idén. A talppárnáimon is vízhólyagok jelennek meg.
A tavaknál szembejön András és Balázs. Szurkolok nekik, hogy sikerüljön, de nem kívánkozom már közéjük. Én még nagyon messze vagyok azoktól a dolgoktól, amikre készülnek, és, ha ezt nem veszem tudomásul, hamarabb kinyírom magam, mint hogy odajutnék. Megpróbálok inkább munkához látni ott, ahol tartok.
Zoli elkészül az erejével, de nem hagyhatjuk ott, mert biztosan eltévedne, kísérjük az autópályáig. Innét sorsára hagyjuk, betalál már.
Kissé mi is zombikká váltunk, de a jókedv megvan, felfedezzük a Sárkány után a Zombi csillagképet is :-)
Üdvözölnek a szárligeti kutyák, és megesszük megérdemelt virslinket, megdolgoztunk érte.
Köszönet Patríciának, Anitának és Bobeknek a depókocsikból nyújtott segítségért.
Jövőre ugyanitt.
05.26. 2 x 6 km MTB.
05.25. 2 x 6 km MTB.
05.24. 6 km gyaloglás.
05.23. 6 km gyaloglás.
05.22. 3 km séta, 10 km LSD.
05.21. Gyapjaszsák 10 éjszakai tájékozódási túra.
05.21. 10 km LSD. Reggel kellett egy kis masszázs a vádlimnak, a tegnapi után.
05.20. 14 km, 7 Pannonhalma elölről, szint 625 m. A végére jól bedurrant a vádlim, de állóképességileg bírtam. Azt hiszem a Kinizsiig már nem lesz keménykedés.
05.19. 17,5 km, tehénlegelő-Csanak kör, lendületes, a lábam kicsit fáradt, de állóképességileg nagyon rendben vagyok.
05.18. 7 km, benne 4 lendületes, megázás.
05.17. 3 km séta, Szigetváron a vár körül és a városban. Mértéktelen zabálás.
05.16. 14 km, tehénlegelő, nagyon és meglepően jól ment, fokozó.
05.15. Tatai Tó-futás 7,2+14,4
A gyorsasági állóképességnövelési programom következő lépcsőjeként Tatára utaztunk ma. Ez az egyik kedvenc futóterepem, a tó igazán gyönyörű, különösen a mai szép időben, és a mai rendezési trendeket figyelve, már az sem utolsó szempont, hogy pontosan ismerjük a távot.
Ha már lúd, legyen kövér, tegnap 25 km LSD-vel bemelegítettem, ma pedig mindkét távra neveztem (oborhoz hasonlóan). Először egy kör, félóra pihenő, majd kettő. Az elejét jól elfutottam, nincs tempóérzékem az ilyen rövid távokhoz, 3 kilométerre eléggé kész voltam, és lelassultam. Egészen rossz időre számítottam, hiszen érzésre a 4-5-6. km talán 4:30-on is kívül volt, így az utolsó 200-on sprint nélkül elengedtem a futót, aki, mint később kiderült, így leszorított a korosztályos dobogóról. Az időm meglepően jó lett az erőbeosztásomhoz képest, 28:17 (3:55/km).
Aggódtam egy kicsit, mi lesz a hosszú távon, tekintve, hogy még a rövidet is csak félig bírtam, de kellemes meglepetésre egyenletesen, gond nélkül, még a tájat is figyelve 60:43-mal bejöttem (4:12/km)
Mindent összevetve, jó kis edzés volt. Sajnos most nincs hadra fogható versenycipőm, a lábamnál 2-3 számmal nagyobb, nehéz, motion control ultrafutócipőben már kicsit vicces 4 percen belüli kilométereket futni, majd be kéne szereznem egy alkalmasabbat.
05.14. ~25 km LSD a lápréteken és a partot követve, 2:47, átlagpulzus: 129, max: 148.
05.13. 7 km bicaj, munkából haza.
05.12. 10,5 km, benne néhány töltés le-fel. Nagyon lassú a megelőző napokhoz képest, 120 körüli pulzus, viszont mértem ilyen pulzussal 5:55-ös kilométert. Most fogta talán fel a szervezetem, hogy K100 duplázásra készülök, és állított a tempón :-)
05.11. 10 km futás. Még mindig izomlázas vagyok, a hétvégi 13 km jobban megártott, mint előtte a 150.
05.10. 14 km bicaj munkába, 8 km futás. Van egy kis izomlázam.
05.09. 7 km gyaloglás, munkából haza.
04.08. Turul Panoráma futás, 12 km
Eljött az ideje a gyorsabb, rövidebb futásoknak, na meg a lábamat is szoktatni kell a dombokhoz a K100 előtt. Edzésképpen, jó erőbeosztással akartam futni, és ez sikerült is. Már az elején meglepett, milyen alacsony a pulzusom, 170-172 az első 3-4 kilométeren, és csak az emelkedőn (175 méter szintet mért az órám) ment fel 180-182-re. Ilyen pulzusokkal én régen maratont futottam, nem 13 kicsit :-). Fent a szintúton nagyon keményen befújt a szél, beálltam egy srác mögé, kicsit rossz volt miatta a lelkiismeretem, később, mikor lefelé megelőztem, meg is köszöntem neki, hogy mögötte futhattam a szembeszélben. Szóval megkerültük a Turult, és hajrá lefelé a hátszélben. A lábaim nem túl gyorsak, szinte sprintben futottam, mégis ment lefelé a pulzus, olyan 177-re, és 3:38-as kilcsi volt a leggyorsabb. Ugyanez felfelé 5:28 volt, olyan 181 körül. A végén eszembe jutott Ingrid Kristiansen tanácsa, hogy az utolsó 5 percben kell indítani az anaerob motort, és kicsit belehúztam, de valahogy nem nagy lelkesedéssel, hiszen se előttem, se utánam senki sem volt. 52:02-lett végül, átlagot számolni nem nagyon érdemes, hiszen szint is volt, meg a névleges 13,2 km sem pontos, ezt biztosra vehetjük. Továbbra is nagy hibának tartom, ha a szervező nem képes lemérni a távot. Ettől eltekintve jó kis verseny volt, élveztem, és ahhoz képest, hogy idén még csak szupermaratoni versenyeken indultam, az edzéseimet pedig még annál is lassabban futom, a sebességemmel is elégedett voltam, a sík szakaszokon olyan 4:00-4:10 között haladtam, néhány belemérés alapján. Jövő héten megint hasonló távú versenyen indulok Tatán, hogy gyűjtsek még egy kis gyorsasági állóképességet.
05.07. MTB túra, 38 km.
05.06. 7 km gyaloglás, munkából haza.
05.05. 8 km, kicsit talán lendületesebb lett, mint akartam, de OK, Megjött az új cipőm Hurricane 2, egyből be is szabtam a nyelvét, és az egyik achillesvédőjét, sok kilométerünk lesz még együtt :-).
05.04. 8 km, elkapott a zápor, de nem gond. Este erősítés.
05.03. 8 km, benne 5x900 m küszöb, 30 sec sétával. Max pulzus ~172, 120-as pulzusnyugvás: 50 sec.
05.02. 10 km kellemesen lendületes, nagy meleg. Majd megszokom :-) 12 km tekerés, munkába.
05.01. Pihenés.
04. 30. Somló 15 éjszakai
A délelőtti keménykedés után sétálós, borkóstolós túra. A 8-as út szélén gyaloglást jó lenne megspórolni, elég balesetveszélyes.
A hegyre felmenetel nagyon szép, jó kilátás volt a környék fényeire. Nyitva volt a Fazekas-pince, a mulatozás hangjaira figyeltünk fel, és be is mentünk egy pohár borra. Érdemes volt, hiszen itt igazán finom juhfark bort kaptunk, sokkal jobbat, mint a későbbi hivatalos borkóstolón, ahol viszont a hagymás-zsíros kenyér kárpótolt csípős pirosarannyal :-)
Ezen a túrán nagyon nehéz éhen halni, annyit ettünk, hogy már sok is volt.
Rengeteg csillag látszott.
Az utolsó ellenőrzőpontot sajnos nem könnyű megtalálni, a hibás leírás alapján kimondottan lehetetlen, térképünk pedig nem volt. Ezt javítani kellene.
Összefoglalva: a túra első fele, a hegyi rész, kimondottan szép és az ellátás is tökéletes. A második fele kicsit unalmas és hosszú, na meg kevergés is volt, de aztán mégiscsak beértünk, még a szintidőből is maradt vagy félóra :-)
04.30. Tihanyi Gejzirit 33 (1100 szint)
Elindultunk Tapírkával és egész szépen haladtunk 1-2 kilométert, mikor bemutattam egy 10 pont körüli, teljes átfordulásos, két tenyeret, sípcsont külső oldalát és a fenekemet erősen igénybe vevő hátast. Olyan szép volt a íve, hogy komolyan élveztem az élményt repülés közben.
A kezemre felhúztam egy bicajoskesztyűt, megfogtam vele egy kulacsot, és így az egészet körbetekertem leukoplaszttal. Nem volt olyan szép, mint Tapírka amerikai, high-tech itatója, de meglepően jól bevált. Ha le akarom vetni, csak kíbújok a kesztyűből.
Jól nyomtuk az emelkedőket, egész büszke voltam magamra, mígnem érkezett egy megjegyzés, hogy azért a Sötét Oldalnál sokkal gyorsabban szokták futni a hegyeket. Ekkor kerültem először padlóra (az esést nem számítva :-).
El is értünk Aszófőre, ahonnét van egy kilométer sík kerékpárút, ami bevisz a Tihanyi-félszigetre. Ez jólesett, inkább erre vagyok mostanában felkészülve.
Jöttek a félsziget technikás, rövid, de annál húzósabb mászásai. Ez már a túra klasszikus lefolyás szerinti középső szakasza volt, a csendes. Haladtunk, néha tájékozódtunk, Tapírka szerencsére jól ismerte a környéket. Jó lett volna már víz.
Olyan 25 km fölött volt frissítőpont, teával. Szerencsére sokáig kellett sorban állni a pecsételéshez, kaptam egy kis haladékot az összeomlás előtt.
Csúcs-hegy. Kivoltam, mint a liba, feltűnés nélkül gyaloglásra váltottam, és elhaló hangon próbáltam Tapírka figyelmét elterelni, a kilátást mutogattam. Nem hiszem, hogy túl meggyőző volt. Aztán még kevésbé feltűnő módon, beálltam szépen a rövidtávosok felfelé gyalogoló sorába, a kövér kisgyerekek és nem túl fittnek látszó szüleik közé. Rájöttem, hogy Tapírka esetében a zord felszín alatt érző szív dobog, úgy csinált, mintha észre sem venné, gyalogolt velem. Pedig ekkor, ha előreáll, és nyomja tovább, leültem volna az út szélére. Életem egyik leghosszabb mászása volt szubjektíve.
Lefelé aztán összeszedtem magam, a kerékpárút 1-2 kilométerén próbáltam emelni, áthúzni a térdem, hátha futáshoz hasonló mozgást tudok összehozni, és beértünk. Nem volt már annyi erőm, hogy megállítsam a stoppert, de nem volt egy nagy durranás az időnk. Olyan K100 tempó körül.
A túra normál lefolyásának harmadik szakaszára, a morózus becsületsértésekre :-) nem került sor, mert már nem nagyon tudtam beszélni.
Tanulság: olyan vagyok, mint a 60 lóerős escortunk. Jó gumik, stabil, jóindulatú futómű, fékek, erőátvitel. A motor is megbízhatóan elketyereg, egészen addig, míg fel nem kell menni az emelkedőre. Amikor aztán elő kéne venni a lóerőket, kiderül, hogy harmatgyengécske szegény.
Én is eldöcögök, reggeltől estig, aztán másnap tudnám újrakezdeni, az izmaim, futóművem jó, de a motor, vagyis a központi keringés, gyengécske. Mindegy, majd dolgozunk rajta, leginkább hegyifutással, mert síkon ez feleslegesen gyors tempót igényelne, ami nem igazán a céljaim felé mutat.
Köszi Tapírkának a túrát, élmény volt.
Mindjárt megyünk a Somló 15 éjszakaira, szigorúan gyalogolva, és a borkóstolásra koncentrálva :-)
04.29. 8 km. Lelkesen indultam, de rövidesen megfájdult a gyomrom, a nem sokkal előtte megevett ebédtől, annak is valószínűleg tofu részétől, így visszafordultam. Este 5 km séta.
04.28. 8 km, kellemesen lendületes, ha már nagyon az aerob zóna tetejét súroltam, kicsit kocogtam vagy sétáltam. Vettem egy kis, 3 LED-es fejlámpát, nagy dolgokat viszünk még végbe ketten :-). Este 5 km séta.
04.27. 14 km, kellemes meleg, napsütés. Kicsit néha bejelzett a jobb talpam, nekiállok most jegelni napi 3-4 alkalommal úgy, hogy kiveszek a mélyhűtőből valami mirelit zöldséget és ráteszem a lábam.
04.26. 16 km kissé lendületes, nagyon jóleső futás, kis övtáskával és félliteres palackkal a kézben, hiszen az elkövetkező versenyeken alighanem ez lesz a stílus. Óra nélkül futottam egy tehénlegelő, Gyirmót, Holt-Marcal kört, helyenként 5 percen belüli tempóban. Közben FUTURE gondolatai jártak a fejemben, arról, hogy számára a futás a szabadságot jelenti, és én is így éreztem. Lazán, "szabadon" futottam, mindig abban a tempóban és stílusban, ami a legjobban esett, összességében meglepően gyorsan.
04.25. 8 km gyaloglás/kocogás, Kóvalter, balra a Holt-Marcal felé, Krúdy-pálya mögött vissza, szép idő. Nagyon jólesett, lett volna kedvem még kicsit menni, de hát mindennek van határa :-)
04.22. Sárvári 24 órás futás OB
Sárvári arccsökkentő :-)
Nem hiszem, hogy valaha is tervszerűbben készültem egy versenyre. Viszonylag fizikailag is egyben voltam, lelkileg pedig kimondottan erősnek éreztem magam.
Óvatosan kezdtem, és minden a terv szerint ment olyan 10-11 órán keresztül. Ahogy besötétedett, éreztem, hogy nem jó a gyomrom, és a helyzet 10-20 perc után tarthatatlanná vált, a részletek mellőzésével. Nem gond, gondoltam, kihányom ami megfeküdte, és tiszta lappal folytatom, volt már ilyen.
Aztán rájöttem, hogy nincs mit kihánynom, gyakorlatilag üres a gyomrom, és mégsem vesz be semmit. Ezt aztán nem tudtam feldolgozni, összeomlott a rendszer, az adatokat nem tudtam beilleszteni a jónak hitt sémába. Bementem a szállásra, leültem. Olyan 101 km körül voltam, 11:40 körüli idővel.
Az ultrafutás egyik fontos szabálya: "Óvakodj a széktől!" Miért menjek ki a hidegbe egy éjszakát végigszenvedni egy gyenge eredményért? Miért tegyek kárt magamban? Az edzés bennem marad, jól jön majd máskor, így követték egymást a negatív gondolatok. Ennyi volt, megkértem Mercit, szóljon a körszámlálóknak, hogy befejeztem. Tusolás, hidegrázás, alvás.
Egy-két óra múlva felébredtem, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy FUTNAK. Nem mondom, hogy az egekben volt az önértékelésem.
Négy óra előtt bejött Tímea, és nagyon kedvesen, bár nem sok alternatívát kínálva :-), rábeszélt, hogy folytassam. Ezt ezúton is köszönöm. Kimentem, és még kb. hat órát futottam, végig jó hangulatban, probléma nélkül. Kb. 17 óra 40-50 percet voltam a pályán, és 152,5 kilométert gyűjtöttem.
Hogy miért álltam fejre? Talán túl sokat próbáltam enni, ráadásul mindenféle marhaságokat. Talán a meleg is szokatlan volt még. Vagy csak gyenge a kondícióm. Majd még végiggondolom. Jó jel, hogy mára teljesen rendben vagyok, a regeneráció működik.
Sok tapasztalatot szereztem, talán a legfontosabb, hogy nekem is ki kell fejlesztenem azt a bátorságot és akaraterőt, ami Andrásnál megfigyelhető.
Berzsenyi 33
Aggódtam egy kicsit az időjárás miatt, az odaúton végig járt az ablaktörlő. Autóból mindig sokkal erősebbnek tűnik az eső. Most is bejött, hogy bátraké szerencse, a rossz kilátások ellenére néhány záportól eltekintve nem esett a túrán, és sár sem volt.
Ez még egy régivágású túra, nincs szalagozás, és jelöletlen szakaszok is vannak, de végül is nem volt gondom a tájékozódással.
Vittem még túrabotot is, de aztán a táv java részén a hátizsákban tartottam, nem akartam ingerelni a több helyen is nagy csapatokban fát vágó helyi erőket. A Nagysimonyiban lévő rajttól egy örökkévalóságig, 2 és fél óráig tartott, hogy megérkezzek a gyenge 10 kilométerre lévő Berzsenyi présházig, pedig nagyjából folyamatosan gyalogoltam. Át kellett kicsit állítani az agyamat, a szokott túrafutó-tempómban ehhez kevesebb, mint fele ennyi idő kell.
Hosszú, nyílegyenes mezei út vezet Celldömölkbe, és mi tagadás, elég fáradt voltam, mire megérkeztem. Be is mentem egy szép cukrászdába, kávé, két túrótorta, két medvetalp, ami helyi specialitás, és szerintem nagyon finom. Ez teljesen helyrerakott, a lábamban kezdődő merevség elmúlt, hosszú városi szakasz után megérkeztem a Ság-hegy lépcsője előtti ellenőrzőponthoz. Itt egy cica kinézett magának, leguggoltam, hogy lefényképezzem, mire odafutott, és felugrott a combomra :-)
Felmásztam a hegy legmagasabb pontjára, egészen magashegyi térélményt nyújtott. Lefelé kis keverés, nem ártott volna, ha van térképem, majd át a mezőkön a Belső-hegy nagyon barátságos pontőreihez.
Az utolsó szakaszon aztán kocogtam még néhány kilométert. Kb. 8 óra kellett a 33 kilométerhez, nagyon élveztem a "hagyományos" stílusú túrázást a sok futás után. Csináltam vagy 100 képet is. Nagyon kevés résztvevővel találkoztam, egész úton talán 5-6-tal.
Keleti Bakony 30
Veszprém, 6 órás verseny
70,5 km, 6:04, 6. helyezés.
Dunamenti Szupermaraton, 3 nap, 150 km
1. nap
Nem éppen ideális és stresszmentes módon jutottam a rajtba, a vonatom addig késett, míg végül hazamentem és elvitettem magam kocsival Komarnoba. Kis beszélgetés, kocogás, rajt. A versenytaktikám elég egyszerű volt, nem elfáradni a táv utolsó 10-20 százalékáig, akkor meg már úgyis meglátom, hogyan tovább.
Elég lendületes lett azért a rajt, mentem a többiekkel, az első 2 órában általában 4:3x-es ezrekkel. Később egyedül maradtam az ötödik helyen, és szép nyugodtan tempóztam és frissítettem, 4:40-5:00 körül.
A Bazilika kb. 15 kilométerről már látható, és tudtam, hogy valahol azzal szemben van a cél. Előttem Pék Imre csatázott Nyisztor Zolival 20-30 kilométeren keresztül, szerintem ennek nagy szerepe volt mindkettőjük másnapi problémáiban. Végül azért Imrét utolértem, Zoli talán 2 perccel előttem ért be. Végig hátszél volt, nem csak a sebességet, hanem a hőérzetet is javítva. 4:08 lett a valamivel 50 kilométer fölötti táv, olyan 4:5x-es átlag. Az utolsó tízen futottam a kényelmesnél erősebben, mert mögöttem a Tóth ikrek, előttem Nyisztor Zoli volt látótávolságban és azért tartani akartam a pozíciót. A verseny nyílt maradt, a mindössze 20 éves Sándor Csaba 8-9 perccel előttem a második helyen, Zoli talán két perccel, és Tóthék is jöttek talán 9 perccel mögöttem. Ossó Zoli persze más kategória, kb. 35 perces előnyt szerzett, szinte versenyen kívül futott mindhárom szakaszon.
Este kellemes szállás, séta az új hídon, tésztaparti, kis beszélgetés, alvás. Jól vagyok, kimerültségnek nyoma sincs.
2. nap
Valahogy előre éreztem, hogy ez lesz a döntő szakasz. Versenycipőt vettem, nem raktam fel a pulzusmérőt, viszont bevetettem a Sötét Oldal egyenruházatát, a fekete Saucony felsőt. Pár kilométert akibacsival és ha jól tippelem, Lótifutival mentem, sajnos ez akkor nem tudatosult bennem, így nem ismerkedtünk össze személyesen. Aztán jött egy komolyabb emelkedő, gondoltam, jobb a békesség és lemaradtam, tempóztam egyedül tovább.
A szakasz nagyon látványos. Még Szlovákiában hosszú szerpentinen futottunk le, át lehetett tekinteni a több kilométeren széthúzódó mezőnyt, és egyre közelebb kerültek a Börzsöny hegyei. Átléptük Letkésnél a határt, tovább Szob felé. Kellemes, hullámos, kis forgalmú börzsönyi országút, melegedő idő. Itt mondok köszönetet a valamelyik futót kísérő toyotás srácnak (Ala, mint később megtudtam, és Andit kísérte), akitől többször kaptam frissítőt és elvette a feleslegessé váló ruháimat.
Szobon sajnos Nyisztor Zoli álldogállt a frissítőállomáson, sérülés miatt meg kellett állnia. Szerettem volna persze eléje kerülni a versenyben, de nem ilyen módon. Mindenesetre feljöttem a harmadik helyre. Ez kicsit megnyugtatott, lazábbra vettem a tempót, élveztem a tájat.
Rövidesen kibukkantunk a Dunakanyar gyönyörű panorámájához, örömmel üdvözöltem a túlsó parton a túrákról jól ismert helyeket, a Rám-szakadékot, Dobogókőt, Prédikálószéket. Lassan közelebb ért, majd elmaradt a visegrádi vár, visszaemlékeztem arra kerékpárversenyre, amit ott vívtam talán 14 évesen, 23 évvel ezelőtt. Arról álmodoztam akkoriban, hogy majd nagy bajnok leszek, és indulok a Tour de France-on. Hihetetlen, milyen optimizmussal várok a nagy áttörésre, sportágak során keresztül, már évtizedek óta. És még mindig nem adtam fel :-)
Lassan a Dunakanyar is mögöttem maradt, a kerékpárút pedig egyre nehezebben futhatóvá vált, olvadozó, eljegesedett hó borította. Nem bántam, így legalább lelkiismeretfurdalás nélkül lassíthattam, néhol sétáltam is. Feltűnt a távolban a Vác fölötti kőbánya, amihez egy régi Dunamentin, 99-ben, háromszor is felfutottunk. Az utolsó 15 kilométer eléggé felejthető volt, sok jég, többszöri megtorpanás és tanácstalan útkeresés vagy kérdezősködés, elkelt volna egy kis szalagozás, a főúton őrült motorosok garázdálkodása. Mindegy, beértem, 4:54, 5:15/km. Sándor Csaba nagyon jól futott, esélyem sincs már utolérni, az ikrek előtt pedig kb. 20 percem van.
Timiék meghívtak magukhoz, beszélgettünk, pizzát ettünk, ultrafutó videót néztünk, még a topikot is végigszkenneltem gyorsan. Összebarátkoztam Pannikával, a másnapi ovisfutás győztesével is.
3. nap
Próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy már csak egy tiszteletmaraton vár rám, nehogy meglepetés érjen. Be is jött, amitől tartottam, Tóth Ferenc úgy kezdett, hogy egyértelmű volt, le akarja dolgozni 20 perces hátrányát. Tudtam, hogy körönként nem hozhat rajtam 5 percnél többet, próbáltam kontroll alatt tartani a helyzetet. Kb. 1:30 alatt futotta a félmaratont, én 1:36 alatt. A harmadik körben már lassult, én is vele, nem akartam kockáztatni, fél körönként mértem a különbséget és a célig 5-6 perc maradt. 3:22 lett a maraton végül.
A gyors kezdés hatására azért beálltak a lábaim a végére, elkezdtem húzni a kezemmel, hogy kompenzáljam, FUTURE meg is jegyezte, hogy nem éppen volt szinkronban a karmunkám a futás többi részével.
Ezen elgondolkodtam. Én lassú, szupermaratoni tempójú futáshoz nem nagyon végzek "izomból" karmunkát, hanem relaxálok és hagyom, hogy úgy mozogjon a karom, ahogy a futás ritmusa, a test egyensúlya megkívánja.
Arra jutottam, hogy két, egymástól teljesen eltérő karmunka létezik. Az egyik az, amit gyors futók csinálnak rövidebb távokon, a karmunka úgy van szinkronban a lábbal, hogy a támaszfázis során a lábra eső terhelést NÖVELJE, ezáltal elasztikus energiatárolás jön létre az izmokban és az inakban, ami erőteljesebb ellépést, jobb hatásfokot, hosszabb repülőfázist eredményez.
Mikor viszont egy hosszú, lassú futás végén az izmok fájdalmasan elmerevednek, ruganyosságukat elveszítik, és ezt kompenzálandó dolgozni kezdek karral, a cél éppen az ellenkező, a lábra ható erőket és a repülőfázist nem növelni, hanem csökkenteni szeretném, tehát a karmunka más fázisban történik, mint "normális" futóknál. Mindez persze ösztönös, de kívülről észrevehető. FUTURE, van ennek így értelme?
Összefoglalásképpen, A verseny szuper volt, a szervezésről is csak jót mondhatok, persze a szokásos 10-20 percet mindig hozzá lehetett adni a hivalatos rajtidőhöz, de ezzel együtt tudok élni. A második napon nem ártott volna szalagozás vagy irányítás egyes helyeken a vége felé. A frissítés is elegendő volt. A többnapos versenyek társasági szempontból is jobbak, van lehetőség ismerkedésre, barátkozásra, tapasztalatcserére.
Ami engem illet, teljesen egyben maradtam, egyetlen problémám az izomláz. Az ilyen versenyek nekem túl gyorsak (még nekem is 5 percen belüli a teljes táv átlaga), meg is ígértem Sándor Csabának, hogy Sárváron visszavágok, ott majd kiélhetem LSD hajlamaimat :-)
Margita 40, a felkészülés újabb állomása.
Az utakon és a városban tapasztalható csúnya idővel ellentétben, a Margitán az évszakban elképzelhető legszebb túraidő volt, nagyon tetszett. Fagyott talaj, és a hó csak az utolsó tízen lett olyan mély, hogy komolyan akadályozzon.
Végig egyedül mentem, csak a célban találkoztam ismerősökkel. A versenyspecifikus állóképességemet próbálgattam, amire majd Sárváron szükségem lesz, vagyis próbáltam nem túllépni a 144-es pulzust. Ez havas emelkedőkön elég nehezen tartható, ezért az első felében sokat gyalogoltam, nem találtam azt a lépéshosszt, amivel még futásban maradhatok becsipogás nélkül. A kioperált fogam helye is ellátta a pulzusmérő szerepét, 140 fölött ütemesen lüktetett :-)
Domonyvölgy után a havas 30-as út mentén kellett haladni néhány száz métert. Kocogtam az árokparton, mikor egy autós eszetlen módon szembeelőzött. Hogy mennél az árokba, morogtam magamban. Bejött, pár másodperc múlva hátulról csattanás, nekiment a szalagkorlátnak. Mellesleg Gödöllőről 4 óra alatt értünk haza Győrbe, mert mindig akad néhány, aki nem veszi tudomásul, hogy jégen nem 120-szal kell menni és eltorlaszolja az autópályát a kocsija roncsaival.
Innét már nagyon élveztem a túrát, egyre szebb lett a havas táj, az emelkedőkön is feltipegtem 20 centis futólépésekkel. Hóban gyalogolni nagyon nehéz és lassú, mert ellépéskor megcsúszik a láb, futáskor viszont ezt ki tudom küszöbölni.
A végén sajnáltam, hogy letelt, szívesen mentem volna tovább. Idő: 5:30.
A Híd Túl Messze van, 90, Szeged
Azzal a céllal indultam, hogy meglegyen a soron következő hosszú futásom, sokat egyek, ne fáradjak el túlságosan és az élbolyban maradjak.
Visszaemlékezve (a pulzusgörbét követve) ésszerű tempóban mentünk 30-35 kilométerig (135-144). Ezután valahogy megemelkedett a tempó. Ezért nem én voltam felelős, mert ügyeltem rá, hogy legalább fél lépéssel valaki mögött legyek, csak akkor kerültem előre kis időre, ha senki sem akart vezetni, de akkor mindig lassítottam is. Ez volt a legerősebb szakasz, pulzus 155-158. Ez már igazából nekem versenytempó ilyen távon, akkor sem mentem volna gyorsabban, ha időre futok.
Talán az motivált bennünket, hogy befogjuk az élen haladó szigethalmi srácot, ami Makón, olyan 60 kilométernél sikerült.
Persze a visszafogottságban nem voltam következetes, mert amikor András már tényleg keményen futott az utolsó 10 egyes szakaszain, nem maradtam le, így a "nem elfáradni" terv kútba esett :-). Amíg futottunk, nem volt gond, de estére ugyancsak beálltak az izmaim és a vacsora sem nagyon ment. Azért ma már tudnék futni. Ilyenkor még jobban csodálom a Bécs-Budapest futókat, akiknek egy éjszaka alatt regenerálódniuk kell. Ez kemény dolog.
Tanulság: András rövid futónadrágot hord a hosszú alatt, 10 másodperc alatt le tudja vetni a hosszút, vagy ha szükséges, felhúzni. Ezt meg fogom próbálni.
Mindent összevetve, nem mentünk rosszul, tekintve a sarat és a hosszú (4-5 perces) depóidőket.
Adatok: 9:16, átlagpulzus: 146 (74%), szint: 95 m !:-). Tetszik ez az átlagpulzus, keringésileg, gyomorilag, fejben már alakulok, a lábam gyenge még egy kicsit.
Kívánkozik ide egy kis összehasonlítás a két héttel ezelőtti 4x20 kilométeres edzésemmel. Ott sokkal kevésbé fáradtam el, ennél többet, és sósat is ettem, valamint javarészt 6/1 perces futás gyaloglást csináltam.
Most ritkán gyalogoltunk, de akkor túl sokat. Én hiszek abban, hogy a rendszeres rövid gyaloglás elodázza az izmok fájdalmas elmerevedését, és a pulzus is jobban kontrollálható ilyenkor. Éppen azért érezzük a hegyifutást könnyebbnek, mert ott kénytelenek vagyunk gyalogolni vagy legalább sok eltérő sebességgel futni.
A nyújtás, leguggolás szintén segíthet, csak felmerül a kétely, ér-e annyit, mint amennyi időbe kerül.