„Az útvonal pontos követése teljesítménytúrákon” témához

Aki a lent említett "markáns véleményt megfogalmazó csoport" véleményét közelebbről szeretné megismerni, látogasson el gethe honlapjára, ahol az "Útvonalkövetők Klubja" irányelvei olvashatók.

Zete írta:

Sokak szívügye ez a kérdés, parázsló viták és a túrákon néha velős odamondogatások kiváltója ez a téma.  

Kialakult ugyanis egy olyan markáns véleményt megfogalmazó csoport, amelynek tagjai azt vallják, hogy a teljesítménytúrán megadott útvonalat precízen/halálpontosan/jelzést érintve– kinek hogy tetszik- követve érvényes csak a teljesítés. Ezzel még nem is lenne probléma, csakhogy annyira sarkossá vált ez a vélemény, hogy nem egy túrázó szerint semmilyen, a legcsekélyebb rövidítés sem fér bele a teljesítésbe. Mások pedig (talán a többség) úgy gondolja, hogy pl. a Pilis-tetőre vezető szerpentin kanyarjainak a levágása és hasonló volumenű esetek megengedhetőek.  

Nem áll szándékomban negatívan vagy pozitívan minősíteni egyik álláspont képviselőit sem, azonban néhány dolog felvetődött bennem ezzel kapcsolatban: 

Teljesítménytúrán az ellenőrző pontok helyének precíz elhelyezésével ki lehet védeni az ebből adódó problémák jelentős részét. Amennyiben ugyanis a pont pl. az említett szerpentin egyik kanyarjában rejtőzne, akkor aki levágja, kihagyna egy pontot, vagyis nem lenne jogosult a díjazásra. Ha viszont az ellenőrző pont nem ott van, netán a közelben egyáltalán nincs, akkor a teljesítés mikéntjét a rendezőség nem tudja megítélni (az esetleges bemondásoktól eltekintve), amiből az következik, hogy megítélésem szerint nem is érdekli őket, hogy ezen a részen ki merre ment. Ezek után pedig a másként teljesítők iránti kritikák nem jogosak (tizenegyes az, amit a bíró megad és punktum...) 

A turistautak térképen megjelölt pontos útvonala gyakran irracionális, mivel egyrészt módosulhattak a terepviszonyok az idő múlásával, másfelől a jelzett út kijelölése sem biztos, hogy optimálisan történt, ezért a végletekig precíz követés gyakran „furcsaságokhoz” vezethet, főként a jelzésváltásoknál. Pl. adott esetben előre kell menni 20 lépést, aztán élesen visszafordulni és eljutni a kiindulási helytől 2 lépésnyi távolságra, netán érintve egy jókora dagonyát is. Vagy pl. a völgytalpi dűlőúttól pár méterre a hegyoldalban festették fel eredetileg a jeleket, de az arra járók a kocsiutat követve mennek, ezért az eredeti út kvázi járhatatlan. Vagy: a turistaút kivezet egy irtásterület szélére, és ezen toronyiránt keresztül jár mindenki, aki a tarolás óta erre járt. Az eredeti állapot szerint viszont a néhai erdőben pl. éles kanyarral haladt az út. Na most, aki ezután a kopár terepen jobbra át módjára követi az egykori utat, az követi ugyan a jelzést, de hát a túrázás csak nem arról szól, hogy úgy megyünk, mint a nagyvárosban, a járdákon? Ilyen esetekben természetesnek mondható, hogy teljesítménytúrán is ezeket a jól kijárt ösvényeket választják a résztvevők, nem pedig a dzsumbujt. Ezekben a helyzetekben én nem látok problémát abban, hogy letér valaki a jelzett, a kiírásban szereplő útról.  

Természetesen, a durva levágásokat, rövidítéseket elkövetők (itt legalább 1 km-es távokra gondolok) már nem sportszerűen viselkednek, de az első pontra való rendezői odafigyelés ezek ellen hathat.  

Az erdőben pedig lehetőleg kéretik mellőzni a beszólásokat, hiszen senki nem azért megy ki a természetbe, hogy mások problémázásait hallgassa. Aki erre fogékony, annak utólag is bőven van lehetősége erre.